Yvette a gyereknapra is rányomta a bélyegét

A legtöbb szülő kisebb, néhány ezer forint értékű ajándékkal készül a gyereknapra, a beszerzést jellemzően az utolsó hétre hagyják – derült ki a JátékNet.hu Webáruház friss statisztikáiból. A rossz idő miatt idén a nyári játékok helyett több készségfejlesztő fogyott.

Kisebb, néhány ezer forintos ajándékokkal készülnek a gyereknapra a magyar szülők: a JátékNet.hu Webáruház friss adatai szerint a vasárnapi ünnepet megelőző időszakban átlagosan kilencezer forintot költenek a vásárlók, míg egy játékra körülbelül háromezer forintot szánnak. „Ilyenkor a legtöbb család közös programot is szervez csemetéjével, ezért a gyereknapra fordított költés jellemzően ennek többszörösére rúg” – emelte ki Bognár Ákos, a JátékNet.hu Webáruház ügyvezető igazgatója.
A játékwebáruház statisztikái egyértelműen azt mutatják, a legtöbb szülő készül ugyan a közelgő ünnepre, de a beszerzést jellemzően az utolsó hétre hagyják: „A hónap elejéhez képest a gyereknapot megelőző időszakra 30 százalékkal nőtt a forgalom, de a korábbi évek adatai is azt mutatják, hogy a szülők nem sietik el az ajándékok megvételét” – mondta el Bognár Ákos.

Zsákbamacskát gyereknapra

A hosszan elhúzódó rossz idő a játékválasztásra is érezhetően rányomta a bélyegét: bár a legnépszerűbb játék idén egy különleges vízipisztoly volt, a tavalyi évben jelentősen több szülő választott tipikus nyári játékokat, így például fagyikészítő és jégkásakészítő szettet vagy éppen buborékfújót. Idén ezzel szemben több kreatív, készségfejlesztő ajándék fogyott, így a dobogó második helyére egy, az angol nyelv elsajátítását segítő interaktív játék került.
Kedvelt ajándék még ilyenkor a kis meglepetést rejtő zsákbamacska: tavaly az első helyet is egy ilyen játék szerezte meg, idén pedig három hasonló meglepetés is bekerült a top10-es listába.

A JátékNet.hu statisztikájának háttere:
A JátékNet.hu 2009 óta Magyarország legnagyobb forgalmú hazai játékwebáruháza, amely társoldalával (Tulli.hu) együtt havonta átlagosan közel 400 ezer látogatást regisztrál. A hírben szereplő információk a JátékNet.hu és a Tulli.hu oldalakon 2014. május 1-21. közötti időszakban rögzített játékvásárlási adatokon alapulnak. Bár a minta nem reprezentatív, jól tükrözi a gyereknaphoz kapcsolódó online játékvásárlási tendenciákat.

free submit link    tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   
Kiadja: Eduwork.hu Kft.

tanfolyam | SEO