Befejeződött a Tarr Kft. Szélessávú körzethálózati fejlesztése a tamási, sásdi, pécsváradi, komlói és a mohácsi kistérségekben

A „TARR’’ Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. több mint 124,85 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Gazdaságfejlesztési Operatív Program „Szélessávú körzethálózati fejlesztések támogatása” című pályázati kiíráson. A csaknem 208,09 millió forint összköltségű projekt keretében optikai hálózati rendszereszközök beszerzésére és a hálózat kivitelezésére került sor, mely eredményeként mintegy 11 település optikai hálózattal történő elérése valósult meg.

A mintegy 208,09 millió forint összköltségvetésű infrastrukturális beruházás a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében valósult meg, melyhez a TARR Kft. mintegy 40%-os önerőt, azaz 83,23 millió forintot biztosított.
A fejlesztések alapvető célja volt, hogy a támogatott beruházás keretébent a Tamási, Sásdi, Pécsváradi, Komlói és a Mohácsi kistérségek optikai hálózattal még el nem ért 11 településéig épüljön ki az optikai körzethálózat. A településeken minimum egy hozzáférési aggregációs pont kialakításra került, amely alkalmas az adott településen különböző technológiájú hálózatokat üzemeltető szolgáltatók szabványos felületeken történő hozzáférési igényeinek kielégítésére. Ennek köszönhetően a településeken olyan távközlési hálózatok valósultak meg, amelyek elméleti letöltési/feltöltési sávszélessége eléri a 30 Mbit/s-ot. A minimum 24 szállal megvalósuló optikai hálózatból 4 optikai szál állami költségvetésű szervek, közcélú intézmények ellátását hivatott biztosítani.
A beruházásnak köszönhetően a TARR Kft. vállalta, hogy a projekt befejezését követő 2 éven belül nem csökkenti dolgozóinak számát, valamint a projekt befejezést követő 3. évben az érintett településeken a digitális írástudatlanság csökkentése érdekében legalább 2 alkalommal számítógépes oktatást szervez.

Projekt neve: Szélessávú körzethálózati fejlesztések Tamási, Sásdi, Pécsváradi, Komlói és a Mohácsi kistérségben
Kedvezményezett neve, címe:
„TARR” Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, 7100 Szekszárd, Kadarka u. 18.
Projekt költségvetése: 208,09 millió Ft
Megítélt támogatás: 124,85 millió Ft
A támogatás mértéke: 60 %

További információ kérhető:
Inasi Ágnes sajtóreferens
Elérhetőség: +36(20)922-4746, inasi.agnes@tarr.hu

isite toplista    tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   játékok

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

játékok | tanfolyam | SEO | flappy bird játék