Arcfelismerést oktathatnak az új tanévben a magyar infotanárok

Budapest, 2019. szeptember 4. – Egy 2016 óta tartó együttműködés keretében mintegy 4000 infotanár – s rajtuk keresztül 400 ezer diák – férhet hozzá idén is online a legfrissebb informatikai ismeretekhez. A NetAcademia által biztosított lehetőség keretében a 2019/2020-as tanévtől kezdődően ráadásul már a mesterséges intelligencia alkalmazását is elsajátíthatják, illetve ezt követően oktathatják nebulóiknak a tanárok.

A ChemPass Kft. új projektet indított automatikus, szabadalmaztatható molekulaváz és szintetizálható virtuális vegyülettár tervező, mesterséges intelligenciába beépíthető technológia és szoftver prototípus kifejlesztésére

A ChemPass Kft. 73,2 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert „Automatikus, szabadalmaztatható molekulaváz és szintetizálható virtuális vegyülettár tervező, mesterséges intelligenciába beépíthető technológia és szoftver prototípus kifejlesztése” című projektjével a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (a továbbiakban: NKFI Alap) Mikro- és Kisvállalkozások Innovációs Tevékenységének Támogatása című pályázatán.

free submit link    tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   
Kiadja: Eduwork.hu Kft.

tanfolyam | SEO