Többet költünk idén játékokra karácsonykor

Idén karácsonykor a magyar gyermekek 2-3 különböző játékra is számíthatnak, melyekre a szülők többsége 10 ezer forintnál is többet költ a REGIO JÁTÉK kutatása szerint. A játékkereskedő áruházaiban az első adventi hétvégén 6 százalékkal, a másodikon 3 százalékkal nőtt a forgalom tavalyhoz képest, míg az online értékesítés már a második hétvégén háromszoros forgalmat generált. Játékvásárláskor figyelni kell az ajándék minőségére is, ebben a CE jelölés a szülők legnagyobb segítsége.

Karácsonyi szereposztás: A férfi fát hoz, a nő otthon robotol?

Bár a többség a családra, szeretetre, meghitt hangulatra asszociál a karácsony kapcsán, mégis minden második otthonban áll a bál az ünnepek alatt. A nők kétharmada jelentős stresszt él át ilyenkor, ötből négyen nyugodtabbak lennének, ha több segítséget kapnának párjuktól, gyerekeiktől az előkészületek során. A közvélekedés szerint a karácsonyi nagytakarítás a nő feladata, takarítónőtől segítséget kérni kisvárosban, vidéken pedig szégyen – derült ki a Rendi.hu felméréséből.

Minden 5. magyar adott már tovább karácsonyra kapott ajándékot

A gyerekek a karácsony igazi nyertesei, legalábbis ha a fa alá kerülő ajándék értékéről van szó, hiszen rájuk fordítunk általában a legtöbbet – derült ki a KártyaPláza.hu friss felméréséből. A magyarok többsége nem a meglepetésre gyúr, hanem arra, hogy praktikus, használható ajándékot adjon szerettének.

Milliárdos forgalom várható a játékpiacon karácsonykor

A közel 45 milliárd forintos játékpiac fele realizálódik az idei karácsonyi időszakban, amikor hagyományos áruházi vásárlás esetén 6800 forintot, online 8300 forintot költenek a magyar családok játékokra alkalmanként a REGIO JÁTÉK adatai szerint. A legtöbb fa alá társas- és kreatív játékok, ruhák és sporteszközök kerülnek karácsonykor, az ajándékokat a szülők több mint kétharmada a Black Friday akciók keretében tervezi megvásárolni.

Nem szeretik a munkavállalók a repi ajándékokat az év végén - A magyar céges ajándékozási szokásokat mérte fel a KártyaPláza.hu

Tízezer forint alatt költenek a cégek a dolgozók karácsonyi ajándékaira, már ha egyáltalán van ilyen a munkahelyen. A leggyakoribb ünnepi szokások az évzáró vacsora és parti, a logózott használati tárgyak, a fogyasztási cikkekből összeállított ajándékkosarak és az ajándékkártyák.

Többet költöttünk klasszikus játékra tavaly - aranyszombaton vették a legtöbb játékot 2017-ben

Bővült a hagyományos játékok piaca tavaly Magyarországon, a REGIO JÁTÉK előzetes becslése alapján mintegy 4 százalékkal. Az országszerte 34 üzlettel és webshoppal rendelkező vállalat ennél is nagyobb mértékben, 7,1 százalékkal nőtt, így árbevétele elérte a 10,5 milliárd forintot.

Milliárdokat költenek a magyarok játékokra az ünnepek alatt

A karácsonyi szezonban online vásárláskor átlagosan 8000 forint, bolti beszerzéskor 6500 forint értékben kerül játék a magyar szülők, nagyszülők kosarába alkalmanként, a REGIO JÁTÉK friss felmérése szerint összességében minden második gyermek legalább tízezer forintnyi ajándékot kap.

31 milliárdot költünk csak játékokra a karácsonyi szezonban

A karácsonyi szezonban átlagosan 7550 forint értékben kerül gyermekeknek szánt ajándék a kosárba, a top termékek a társas- és kreatív játékok, valamint a babák. Ebben az időszakban az éves eladások 60 százaléka realizálódik a REGIO JÁTÉK eladási statisztikái szerint – a teljes piaci forgalom így elérheti a 31 milliárd forintot is.

Ünnepi ízek a Starbucks kávézókban

A kávézólánc arra ösztönzi látogatóit, hogy a hamarosan induló lázas ünnepi készülődés közepette is fordítsanak minél több figyelmet önmagukra és szeretteikre, és élvezzék ki a karácsonyi előkészületek pillanatait. Az ünnepi hangulathoz a Starbucks forró karamellás, mézeskalácsos és csokoládés italokkal, az ajándékozáshoz pedig különleges szemeskávé-keverékekkel járul hozzá.

 

Gazdára találtak a pop-up szabadulószoba kellékei

Krízishelyzetbe került családokat támogat idén karácsonykor az LG

Telefoncsörgéssel indul idén a karácsony?

Slágertermékké válhat idén karácsonykor az okostelefon. A KutatóCentrum Smartphone Report 2015 nevű friss kutatásából kiderült, hogy az ajándékozók 12 százaléka tervezi okoskészülék vásárlását. A több mint 860 ezer ajánlatot listázó Depo.hu online piactér adatai szerint minden árkategóriában vannak favoritok.

Finom borokkal és világhírű hegedűművésszel hangol a Karácsonyra a Seasons Bistro

Az év egyik legszebb ünnepére való felkészülés igen kimerítő is lehet. Mindenki ide-oda kapkodja a fejét, gondolatban hosszú listákat ír, hogy milyen ajándékok vannak hátra, pontosan mi is legyen az ünnepi menü és idén vajon luc vagy ezüstfenyő-e a megfelelő választás. Az év végi hajrában bizony jól esik megpihenni, leülni, összeszedni a gondolatokat és egy pillanatra kiszakadni a nagy rohanásból. Erre pedig a legjobb recept: csodás zene, finom falatok és izgalmas borok.

Kerülj karácsonyra csúcsformába: 10 tipp, hogy Te is ragyogj az ünnepen!

Rettegsz előre a szokásos év végi őrülettől? A karácsony előtti időszakban mindennel foglalkozol, csak saját magaddal nem? Legyen ez az ünnep más, mint az eddigiek! Ígérd meg, az idén egy kicsit jobban odafigyelsz magadra készülődés közben.
A karácsonyig hátralévő másfél hónap elég arra, hogy a legjobb formádat mutasd a fa alatt - ha most elkezded a megvalósítást.
Az ősz a regenerálás időszaka a bőrápolásban. Figyelj oda erre Te is, kövesd a bombabiztos tippeket! Íme, 10 jó tanács Jenőfi Rékától, a Beauty Lab Szépség és Egészség szalon

free submit link    tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   
Kiadja: Eduwork.hu Kft.

tanfolyam | SEO